Navigation: Település                                                                                              
Gyorsmenü

 

Rendelettár
Települési Díszpolgárai

Tárnokréti község Díszpolgárai

 

2000. augusztus
id. NAGY FERENC
 
2009. június
ifj. NAGY FERENC
 
     
     
     
     
Települési vendésglátás
Falunk díszpolgárai:


id. Nagy Ferenc

2000. augusztus:

 

Tárnokréti Község Önkormányzatának képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott id.Nagy Ferencnek a falu múltjának megőrzése érdekében kifejtett munkájáért.

 


Díszpolgári cím átadása

ifj. Nagy Ferenc

2009. június:

 

Díszpolgári cím átadása – Tárnokréti című könyv megjelenése alkalmából.

 

2003. júliusáig – Feri bácsi haláláig – apa és fia közösen fáradozott azon, hogy az utókor számára is megismerhetővé tegyék a múltunkat. Áldozatos, fáradtságot nem kímélő munkájukkal – levéltári és egyéb kutatásokkal, idős személyekkel történő beszélgetésekkel, fotók gyűjtésével tekintélyes anyagot állítottak össze. Ebben nyomon követhető a település létrejöttének története, az itt élők szokásai, emberek, emberi sorsok, hagyományok.


E kiváló gyűjteményt szükséges megőrizni, hiszen , hogy dr.Timaffy László, ismert néprajzkutató gondolataival éljek : ”Nagyon szükséges, hogy községeinkről ilyen ismertetések szülessenek. Ehhez pedig lelkes és értő emberek kellenek. Folytatni kell a munkát, hogy minél  gazdagabb és tökéletesebb legyen.”
Ezt Feri is így gondolta, mert édesapja halála után, az Ő nyomdokait követve  hatalmas energiával és lelkesedéssel vetette bele magát a további munkába. Fényképezőgépével, kamerájával a falu minden lényeges eseményén hívatlanul is jelen van, hogy az utókor számára megörökítse kis falunk lényes történéseit.
E nagy munkához elhatározás és idő kell, a faluhoz való mérhetetlen ragaszkodás és szeretet és mindez Feriben megtalálható.

 

 


Tárnokréti c. könyv


 

Ezért is döntött úgy Tárnokréti Község Önkormányzatának képviselő-testülete, hogy településünk tisztelete és hálája jeléül „Tárnokréti díszpolgára” kitüntető címet adományozza ifj.Nagy Ferenc részére. Megköszönve azt  értékes tudás és ismeretanyagot, amelyet ezzel településünkről átad a jövő nemzedéke számára.

A díszpolgári cím jó kezekbe került. Apa és fia sokat  tett a falu rangjának emelése, múltjának, hírnevének növelése, életének megörökítése érdekében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tárnokréti képekben


800 éves évforduló

 

Körjegyzőség